Nyitott kapu, hiszen szeretettel fogadunk minden hozzánk látogatót, aki kíváncsi ránk és munkánkra.
2003-ban hozta létre dolgozói közösségünk, majd 2004 áprilisában bejegyezte a Megyei Bíróság.
Mind az alapításban, mind a fenntartásban jelentős szerepe van iskolánk dolgozóinak és hozzátartozóiknak, barátaiknak. Köszönjük nekik!
Módszertani és szakmai programokban való részvétel, ezek szervezésének részbeni vagy teljes finanszírozása;
Pályázati lehetőségek kiaknázása, a pályázatokhoz szükséges költségek finanszírozása;
Intézményi információhordozók, kiadványok, hirdetések, tájékoztatók finanszírozása;
Diákrendezvények (farsang, gyermeknap, játszóház, egyéb kulturális rendezvények stb.) finanszírozása;
Korszerű nevelési-oktatási, a szabadidős tevékenységekhez szükséges eszközök beszerzése, felújítása
A kiemelkedő tevékenységet végző diákok és pedagógusok támogatása.
Fennállásunk néhány éve alatt több kirándulást szerveztünk tanulóink számára (Miskolci Vadaspark, Budapesti Állat- és Növénykert), diákrendezvényeket támogattunk (gyermeknap, játszóház, farsang), illetve szakmai rendezvényünk finanszírozásában is részt vettünk.
Az alapítvány célja:
Az Ózdi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat elnevezésű oktatási intézmény oktatási- nevelési tevékenységének fejlesztése, a szakmai munka színvonalának emelése, az intézmény társadalmi támogatottságának megalapozása, továbbá a hagyományteremtő, oktatási, művelődési, szabadidős, tehetséggondozási, felzárkóztatási, közösségi-társadalmi fejlődést szolgáló programok elősegítése.
Amennyiben céljaink elnyerték tetszését és egyetért velük, segítse megvalósításukat!
ÓZDI NYITOTT KAPU ALAPÍTVÁNY
Számlaszám: 12036000-00158380-00100002 Raiffeisen Bank